2014. június 17., kedd

"Szabadságkoncert"


Számomra SEMMIT nem jelent június 16.-a, s nem vagyok hajlandó mártírként, hősként emlékezni sem Nagy Imrére, sem Maléter Pálra!

Az esemény beharangozója:

"1989. június 16.-án a Hősök Terén többszázezer ember előtt adták meg a végtisztességet...
...Nagy Imrének és társainak, az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek. Huszonöt esztendő elteltével ugyanezen a napon és helyszínen Magyarország és Németország vezető rockbandái közös koncerttel emlékeznek meg az eseményről, mely hazánkban azóta a Szabadság napja is. Ugyanakkor a két ország közös történelemmel is bír azokból az időkből. 
A hangversenyen, mely állami rendezvény, mindkét csapat körülbelül egy-egy órát játszik, zárásképpen pedig együtt állnak a színpadra."

Egy remek hozzászólás a Facebookról az esemény kapcsán:
Csak, hogy tudjuk kik ezek az emberek:
Nagy feltételezhetően részt vett a cári család hidegvérű lemészárlásában, tehát egy közönséges gyerek és asszonygyilkos! Egy felkent és beavatott uralkodót, minden oroszok cárját ölte meg. Nekem az ilyen ember nem hős!

Maléter? Amikor a kiugrási kísérlet volt '44 októberében, akkor hajlandó volt a partizánharc vállalására, s a német bajtársak ellen fordult. Ha ő hős, akkor minek nevezzük a budai várból kitörő honvédeket? Több dokumentum, könyv, tanulmány foglalkozik ezekkel, valamint a forradalom alatt tanúsított kétes tevékenységükkel. Én ilyen embereket nem tisztelek, pláne nem nemzeti hősként!

56 hősei a pesti srácok! Mansfeld Péter, a Pongrácz fivérek, a Túskólábú, a székely Moyses Márton, a mecseki láthatatlanok, s a sok-sok névtelen hős, ki nem akart mást, csak, hogy TAKARODJON INNEN A SZOVJET, A RENDSZERVÉL EGYÜTT! Nem akartak ők semmit sem megreformálni, jobbá tenni, ők le akartak számolni ezzel a démoni rendszerrel!
Nincs reformkommunista, csak kommunista van, s a kommunistákkal nincs tárgyalás, nincs alkudozás, nincs bratyizás! A kommunisták mindig az ellenségeink voltak és azok is maradnak!"




Nagy Imréről: 


Politikai pályafutása 1918-tól 1945-ig

1918 márciusában tagja lett a Vörös Gárdának, majd ugyanezen év júniusában Szibéria Külföldi Munkásainak Kommunista (Szociáldemokrata) Pártjába is belépett. Egyes történészek feltételezték, hogy Nagy Imre részt vett II. Miklós orosz cár kivégzésében,[7] ugyanakkor az egyértelmű bizonyítékok hiánya miatt egy másik Nagy Imre nevű egykori magyar hadifogoly is lehetett az elkövető.[8]
1918 szeptemberében több hónapig tartó harcot követően szétverték az osztagát, s a Csehszlovák Légió fogságába került. Nemsokára megszökött és alkalmi munkákból tartotta el magát a Bajkál-tó környékén. 1920–1921-ben Irkutszkban tevékenykedett pártmunkásként.
1920május 10-én belépett az Oroszországi Kommunista (bolsevik) Pártba. 1921 májusában egyhónapos csekista kiképzésen vett részt, majd ezt követően hazatértKaposvárra.
1922-től 1927-ig tisztviselő volt az Első Magyar Általános Biztosító Társaság kaposvári fiókjánál. 1922-től 1925-ig a kaposvári szociáldemokrata pártszervezetnek volt aktivistája, 1924-ben pedig titkára.
Belépett az MSZDP-be, ahol mezőgazdasági ügyekkel foglalkozott, majd a párt Somogy megyei titkára lett. 1925május 17-én kizárták a pártból, mert 1924áprilisában éles vitába került Peyer Károllyal és Szeder Ferenccel, valamint az MSZDP XXII. kongresszusán mint küldött volt jelen, és élesen bírálta az országos pártvezetőséget.
1925november 28-án nőül vette Égető Máriát, aki egy helyi szociáldemokrata vezető leánya volt.
1925 nyárán az illegálisan működő KMP vezetése felkereste Nagy Imrét. Belépett az akkor alakult, jórészt kommunista befolyás alatt álló Magyarországi Szocialista Munkáspártba, ahol elsősorban a földművelésüggyel foglalkozott. 1926-27-ben vezetője volt a Magyarországi Szocialista Munkáspárt (Vági-párt) kaposvári szervezetének.
1921 elejétől 1927-ig megszakításokkal mintegy 3 évet töltött börtönben politikai okok miatt. 1927február 27-én, az MSZMP betiltása után újra letartóztatták, kommunista szervezkedés gyanújával. Két hónap elteltével szabadlábra került. Innentől fogva számos tanulmányt és cikkeket írt a kommunista pártsajtó részére, melyek a magyar mezőgazdaság és parasztság helyzetét taglalták.
1927április 13-án született meg leánya, Erzsébet.
1928 márciusában Bécsbe emigrált, de illegálisan több alkalommal is visszatért Magyarországra. Budapesten illegalitásban vezette a KMP „falusi osztályá”-t. Szeptembertől a Magyarországi Szocialista Munkáspárt Parasztok Lapja című újságját szerkesztette, s kiadását irányította társaival, Szemenyei Gy. László újságíróval, Branyiczky Dezsővel, stb. Ebben az időszakban készült el A magyar mezőgazdaság fejlődési tendenciái c. nagyobb terjedelmű tanulmánya is.
1930 február-márciusában jelen volt a KMP II. kongresszusán a Moszkva melletti Aprelevkában, mint küldött. A kongresszuson élesen bírálták, mivel jobboldali, szociáldemokrata jellegű elhajlást mutatott, s ezért Nagy Imre önkritikát gyakorolt.
1930március 16-án, kérésének megfelelően, a KMP KB engedélyezte számára, hogy továbbra is a Szovjetunióban tartózkodhasson, egészen 1944 novemberéig élt itt.
1930 áprilisától 1936 februárjáig a Komintern háttérintézményeként működő moszkvai Nemzetközi Agrárintézetnél (a Kommunista Internacionálé háttérintézménye) dolgozott, mint tudományos munkatárs. Ezzel egyidejűleg 1931-32-ben vezetőségi tagja volt a Nemzetközi Lenin Iskola (a Komintern káderképzője) magyar szektorának.
1930 végén sikerült lakást, pontosabban egy kb. 12 m²-es szobát találnia Moszkva belvárosában, az egykori „Malij Parizs” („Kis Párizs”) nevű szállodában.
1933-ban megjelent először oroszul, majd egy évvel később pedig magyarul A magyar parasztság helyzete című önálló brosúrája. 1934-ben családjával egy kétszobás lakásba költöztek, ahol egy orosz család volt a társbérlőjük.
1935 őszén felesége Magyarországra látogatott.
1936január 8-án Nagy Imrét Kun Béla feljelentése alapján kizárták a pártból, részint felesége magyarországi látogatása miatt, részint mert nem kívánta felvenni a szovjet állampolgárságot.
1936február 1-jén elbocsátották az Agrárintézetből, innentől fogva három éven keresztül szabadfoglalkozású volt, alkalmi munkákból élt, többek között aSzovjetunió Központi Statisztikai Hivatalának volt a munkatársa, valamint a moszkvai Új Hang című magyar nyelvű folyóirat munkatársaként, a szerkesztőbizottságának tagjaként és állandó cikkírójaként dolgozott. Később, 1989-ben felmerült az a vád, hogy ebben az időszakban „Vologya” fedőnéven azOGPU, illetve az NKVD ügynökeként tevékenykedett. Azóta bebizonyosodott, hogy az ezt „bizonyító” aktát Grósz Károly állíttatta össze Nagy Imre lejáratása érdekében.[9][10] 1939február 3-án megrovással ugyan, de visszavették a pártba.
1940 februárja és 1944 között munkát vállalt a moszkvai Össz-szövetségi Rádióbizottság magyar nyelvű adásának szerkesztőségénél (néha a moszkvai Kossuth rádiónak is szokták nevezni). 1941július 7-én önkéntesen vonult be katonának, majd a Vörös Hadsereg Főparancsnoksága felderítő osztályának alárendeltségébe került. 1942 februárjában ment vissza a rádióhoz. 1944szeptember 16-tól felelős szerkesztőként a magyar nyelvű adások munkatársa volt.
1944 szeptemberében kidolgozta az MKP magyarországi általános földreform tervét, október 27-én Szegedre utazott Gerő ErnővelRévai Józseffel és Vas Zoltánnal, és nekiláttak a kommunista párt szervezésének. November 7-én a Központi Vezetőség (röviden KV) tagja lett, majd részt vett a Horthy-féle fegyverszüneti tárgyalásokon. November 29-én a szovjet külügyminisztérium egyik feljegyzése Nagy Imrét már a magyar területen megalakítandó kormány, avagy „felszabadító bizottság” tagjaként említi. „Rákosi Mátyás megígérte az özvegyeknek, majd társainak is: ha egyszer hazajönnek a Szovjetunióból, és hatalomra jutnak, nem ismétlődnek meg a törvénytelenségek! – Csakhogy elhatározásán már ekkor megjelentek az első hajszálrepedések. Például a németek deportálása… Vagy amit Gerőnek írt: ’A Népbíróság felállítása a helyes, de ne Szemenyei Gy. László, az áruló legyen az első, aki lóg, hanem megfelelő nyilas, különben kommunista bosszúnak fog az ítélet kinézni…’ – Itt talán mentség, hogy csak a kivégzések sorrendjébe szólt bele. Ám honnan tudta, mi lesz – az állítólagos áruló és provokátor – Szemenyei ítélete? Fogadalmának már születése pillanatában voltak kibúvói…” olvasható Pünkösti könyvében. (Pünkösti Árpád: Rákosi a hatalomért /1945-1948/, I. fejezet, 1992. – OSZK)
A kommunista vezetés tagjaként
1944. december 1 és 5. között Nagy Imre, Rákosi és Gerő jelen volt a Kremlben a DimitrovvalMolotovval és Sztálinnalfolytatott megbeszéléseken, melynek során a Debrecenben alakítandó ideiglenes magyar kormány politikájának irányvonalát, valamint személyi összetételét véglegesítették.
1944december 22-én a debreceni Ideiglenes Nemzetgyűlés földművelésügyi miniszterévé nevezték ki (1945november 4-ig viselte e tisztet), s az ideiglenes kormány tagja lett.
1945március 17-én a kormány elé terjesztette a földosztásról szóló 600/1945. számú miniszteri rendelettervezetet. Ennek célja Nagy Imre szerint az volt, hogy „valóra váltsa a magyar földműves nép évszázados álmát, és birtokába adja ősi jussát, a földet. A feudális nagybirtokrendszer megszüntetése biztosítja az ország demokratikus átalakítását, jövő fejlődését és felvirágzását, a földesúri birtokok parasztkézre adása megnyitja a politikai, társadalmi, gazdasági és szellemi felemelkedés útját az évszázadok óta elnyomott magyar parasztság előtt.” A Minisztertanács egyhangúlag elfogadta eme előterjesztést.[11]A földek kiosztása hivatalosan 1945március 29-én kezdődött meg Pusztaszeren, a Pallavicini-birtokon.
1945május 25-én Nagy Imrét felvették az MKP Politikai Bizottságába.
1945 nyarától az államfői funkciót ideiglenesen gyakorló Nemzeti Főtanács és a Magyar Kommunista Párt Központi Vezetőségének tagja volt. 1945. november 17-én, a nemzetgyűlési választások a Tildy-kormány belügyminisztere lett. 1946.március 18-án mondott le eme posztjáról, miután az MKP vezetése többször is bírálta. Ekkoriban látott napvilágotAgrárproblémák című moszkvai írásainak gyűjteménye.
1946április 23-án az MDP KV Titkárságának mezőgazdaságért felelős tagjává nevezték ki.
1947szeptember 16-án az országgyűlés elnökévé választották. Ezt a posztot 1949 júniusáig töltötte be. 1947december 10-én írásos ellenvéleményt fogalmazott meg Gerő Ernő gazdaságpolitikai irányelveihez, mely szovjet mintájú átalakítást szorgalmazta. A pártvezetés azonban ezt az ellenvéleményt elutasította.
1948június 14-én a Magyar Dolgozók Pártja KV, 15-én pedig a PB tagja lett, azonban a Titkárságba nem vették be. 1948.szeptember 10-én kötelezte Nagy Imrét az MDP PB, hogy írásban fejtse nézeteit, miben nem ért egyet a párt agrárpolitikájával.
1948szeptember 15-étől a Közgazdaság-tudományi Egyetem professzoraként (egyetemi tanárként) működött, az agrárpolitikai tanszéket vezette.
1949-ben családjával együtt a Kossuth téri lakásából elköltözött a pasaréti Orsó utca egyik villájába, mely állami kezelésben állt.
1949március 5-én az MDP KV ülése során Nagy vitát kezdeményezett Rákosival, melyben az agrárpolitika távlataival kapcsolatban értekeztek. Az ülés végeztével hosszabb elaborátumot készített, amelyben a mezőgazdaság szövetkezetesítésének hosszabb időre történő, erőszaktól és diszkriminációtól mentes útja mellett állt ki.
Az 1949szeptember 2-i MDP KV ülésen „opportunista, szövetkezetesítés elleni nézetei miatt” a Politikai Bizottságból kizárták.
1949–1950-ben a Közgazdaság-tudományi Egyetemmel párhuzamosan az Agrártudományi Egyetemen is oktatott agrárpolitikát.
1950június 1-én megkapta kinevezését, mely az MDP KV újonnan szervezett Adminisztratív Osztályának vezetőjévé emelte, ezen szervezet feladat főként a fegyveres testületekben folyó pártmunkát felügyeletére irányult.
1950december 1-jén mint élelmezési miniszter (a kötelező beszolgáltatás legfőbb irányítója volt), újra a Politikai Bizottság tagja lett.
1951március 2-án az MDP II. kongresszusa után a KV újfent a PB, s egyidejűleg a Titkárság tagjai közé választotta. 1952november 14-én megkapta miniszterelnök-helyettesi és begyűjtési miniszteri kinevezését az országgyűléstől.
1953-ban, Sztálin halála után Nagy Imre szenvedélyes beszéddel illette a szovjet diktátort, és felszólította az országgyűlést Sztálin emlékének törvénybe iktatására. A szovjet vezetés reformokat kívánt életbe léptetni Magyarországon. Ennek érdekében magyar küldöttséget rendeltek Moszkvába, amelyen 1953. június 13. és 16. között Nagy Imre is jelen volt. A tárgyaláson az SZKP KB Elnökségének tagjai súlyos bírálattal illették Rákosi gazdaságpolitikát és a túlzott iparosítást, s egyúttal korrekciókra is utasítást adtak. Lavrentyij Berija június 13-án felszólította Rákosi Mátyást, hogy a miniszterelnöki posztot adja át Nagy Imrének.
Hazatérve az MDP Központi Vezetőségének 1953. június 27–28-án tartott ülésén Nagy Imre kijelentette hogy „az egész párt letért a marxizmus-leninizmus alapjairól”, az állam „rendőrállammá”, a kormány pedig „árnyékkormánnyá” vált. Az ülésen elfogadott ún. júniusi határozatában az MDP vezetése is erőteljes önkritikát fogalmazott meg. A határozatot nem hozták nyilvánosságra.
Az országgyűlés szerepét szerette volna növelni.
1953július 4-én Nagy Imrét miniszterelnökké nevezték ki. A Parlamentben elmondott és rádióban is közvetített beszédében új szakasz kezdetét hirdette meg. Ez a kormányprogram szakított a korábbi, erőltetett iparfejlesztésen alapuló gazdaságpolitikával, ígéretet tett a törvényesség helyreállítására, a mezőgazdasági politika újragondolására, az előző években súlyosan visszaesett életszínvonal emelésére.[12] Az új változások között szerepeltek még a következők: a parasztság terheinek könnyítése, a termelőszövetkezetekből való kilépés lehetősége, részleges amnesztia, a kitelepítések és az internálás megszüntetése, nagyobb türelem vallási kérdésekben. Az ÁVH-t a Belügyminisztérium felügyelete alá vonta, s eltörölte a beszolgáltatási hátralékokat.
1953július 26-án korlátozott közkegyelmi rendelet lépett érvénybe, Nagy Imre feloszlatta az internálótáborokat, és feloldotta a kitelepítéséket.
1953július 31-én az élelmiszerek árát a kormány jelentősen csökkentette, 1953augusztus 14-én pedig a rendőrbíráskodás intézményét is eltörölte. 1953.szeptember 6-ától néhány közszükségleti cikk árát is leszállították.
1953október 17-én folyt le Nagy Imre és a Magyar Katolikus Püspöki Kar találkozója. Az 1953október 31-ei MDP KV ülésen megerősítették az „új szakasz” nevű politikát. Az 1954. évi gazdasági terv módosított fő irányszámai is erre utaltak, például a nemzeti jövedelemből a lakosság ellátására 70%-ot állapítottak meg a korábban eltervezett 58% helyett.
1953 decemberének elején a szovjet pártelnökség újabb tárgyalásokat folytatott a magyar párt- és állami vezetőkkel, és utasítást adott az „új szakasz” folytatására.
1954január 12-én Jevgenyij Kiszeljov szovjet nagykövettel beszélgetett, s kifejtette, hogy Rákosit tartja felelősnek abban, hogy Rajk LászlótKádár Jánost és más kommunista vezetőket elítéltek 1949 és 1951 között.
1954. január-áprilisában az MDP vezetésében folyamatos politikai viták kaptak helyet, melyek az új szakasz folytatásáról szóltak.
1954május 5-én Moszkvában megkezdődtek a legfelső szintű szovjet-magyar tárgyalások. Ezek során bírálattal éltek mind a korábbi időszak kritikáját „túlhajtó” Nagy Imre, mind az új szakasz politikájával szembefordult Rákosi Mátyással szemben. A szovjet vezetés szorgalmazta a kommunisták elleni konstruált perek felülvizsgálatát, amit Nagy Imre meg is kezdett. Ekkor szabadultak ki az elítélt kommunisták, például Kádár János.
1954május 24-én, az MDP III. kongresszusa alkalmával Nagy Imre az államigazgatás és a tanácsok feladatairól tartott beszédet. Ez nem tartalmazta tavasszal megfogalmazott elgondolásait sem a népfront politikai szerepének növeléséről, sem pedig a korlátozott többpártrendszer visszaállításáról.
1954augusztus 25-én a Gerő Ernő által irányított Gazdaságpolitikai Bizottság az MDP PB elé csomagtervet terjesztett, mely az életszínvonal visszafogását és a parasztság terheinek növelését célozta meg. 1954. október 1-3-án az MDP KV ülésén győzedelmeskedtek Nagy Imre vezetésével az új szakasz hívei és elutasításra kerültek a Gazdaságpolitikai Bizottság tervei.
1954október 20-án Nagy Imre a pártvezetés megosztottságáról a Szabad Nép c. lapban megjelent cikkében, valamint azt is nyilvánosságra hozta, hogy a rehabilitált kommunista vezetők ártatlanok voltak, köztük a nyáron szabadul Kádár János is.
Támogatottságának növelése érdekében megszervezte a Hazafias Népfrontot1954október 23-én felszólalt a Hazafias Népfront I. kongresszusán, kijelentése szerint az MDP KV és a kormány „véget vetett a bizonytalanságnak” valamint „Győzött a júniusi politika és csúfos vereséget szenvedtek azok a számítások, amelyek kudarcára spekuláltak.” A Központi Vezetőség újabb határozatban erősítette meg a reformok szükségességét.
Rákosi Mátyás 1954december 1-jén hazatért közel kéthónapos moszkvai „gyógykezeléséről”, az MDP PB ülésén pedig élesen támadta Nagy Imrét és az új szakaszt. A testület tagjai a következő hetekben Rákosi mellé álltak.
1955január 8. az SZKP KB Elnöksége Moszkvában bírálattal élt Nagy Imre és az új szakasz politikájáról, követelte tőle hogy önkritikát gyakoroljon jobboldali elhajlásáért és egyúttal a politikai irányvonalát is változtassa meg.
1955február 1-jén könnyebb szívinfarktuson esett át, emiatt egy ideig tulajdonképpen házi őrizetben tartották, a politikától távol volt.
1955március 2-án Rákosi beszámolója nyomán az MDP KV Mihail Szuszlov (az SZKP KB titkára) jelenlétében határozatot hozott a pártot és a szocializmust fenyegető jobboldali elhajlásról, s ebben Nagy Imrét nevezték meg felelősként.
1955március 9-én személyesen közölte Nagy Imre Apró Antallal és Dobi István államfővel, hogy a kormányfői posztról és a PB-tagságról lemond, lemondó levelét nem tárták a nyilvánosság elé. Ezt követően újabb, ezúttal súlyosabb infarktuson esett keresztül.
A KV 1955április 14-ei ülésén elfogadott egy határozatot, melyben az foglaltatik, hogy Nagy Imre „antimarxista, antileninista, pártellenes nézetei összefüggő rendszert képeznek”, és ezek megvalósítása érdekében „pártszerűtlen, pártellenes, sőt frakciós módszerekhez folyamodott”, emiatt a vezetésből kizárta őt a KV, egyúttal valamennyi posztjáról is visszahívta.
Rákosi átmeneti megerősödését követően (és Malenkov moszkvai meggyengülésével összefüggésben) az országgyűlés 1955április 18-én felmentette Nagy Imrét kormányfői pozíciójából, helyette Hegedüs Andrást került a kormányfői székbe. Nagy köteles volt lemondani mind országgyűlési képviselői mandátumáról, mind népfront elnökségi tagságáról, megfosztották akadémiai tagságától és egyetemi katedrájától is.
1955május 4-én a pártvezetésnek levelet küldött, amiben leírta, hogy egyetért a határozatokkal. Hajlandóságot mutatott a „mélyreható pártszerű önkritikára” is, ezt csupán betegségére miatt odázta el. Levelét a PB elutasította.
1955 nyarán önkritika gyakorlása helyett vitairatokat írt, melyek politikáját voltak hivatottak védeni, s melyeket a pártvezetés számára tervezett benyújtani. Számos politikus, írók és újságíró kereste meg őt Orsó utcai lakásában. Elsőként Losonczy Géza, majd Haraszti Sándor, Vásárhelyi Miklós, Gimes Miklós és Fazekas György. A pártellenzék magja elkezdett kialakulni.
1955augusztus 1-jén háromtagú bizottságot küldött ki a PB, hogy a „Nagy Imre-ügyet” megvizsgálják. A volt kormányfő ellen megkezdte nyomozását az államvédelem.
1955 szeptemberétől Nagy a KV-nek több beadványt és levelet küldött, ezekben követelte a személye elleni támadások beszüntetését, s korábbi politikáját is megvédte.
1955október 18-án 59 párttag értelmiségi, kik többnyire írók, újságírók és filmesek voltak, az MDP KV-hez intézett memorandumban állást foglaltak az „új szakasz” mellett, valamint tiltakozásukat fejezték ki a kultúrpolitika intézkedéseivel szemben (cenzúra, lapok elkobzása)
December 3-án az MDP KEB kizárta az soraiból, mivel mert „frakciós tevékenységet” folytatott, a párt politikájával nem értett egyet és a marxizmus-leninizmustól eltérő nézetei voltak.
Ez súlyosan megviselte a kommunista Nagy Imrét. Nézeteit hamarosan tanulmányokban kezdte kifejteni. 1956 tavaszán az egyre kiterjedtebb pártellenzék lett tekintélyes figurájává, azonban semmiféle akció részese nem volt.
60. születésnapja alkalmából közel száz közéleti személyiség, író, újságíró, művész és tudós kereste őt fel otthonában, hogy köszöntse.
1956 nyarán többek ösztönzésére ismét aktivizálódott. Kialakult körülötte az úgynevezett „Nagy Imre-kör”. 1956október 13-án visszavették a pártba.
1956október 22-én este tért haza a badacsonyi szüretről, a műegyetemisták felkérték, hogy legyen jelen a nagygyűlésükön, ám ezt visszautasította.

Az 1956-os forradalomban


Október 23-án délelőtt Nagy Imre Losonczy Géza lakásán ült össze legszűkebb baráti körével tárgyalni, akikkel az MDP vezetésében nemsokára bekövetkező változás esetén folytatandó politikát, valamint a szükséges személyi változásokat vitatta meg. Nem helyeselték az egyetemisták készülő tüntetését. Délután folyamatosan keresték fel hívei, arra buzdították, hogy a tüntetőkhöz szóljon. A tüntető diákok egyik követelése Nagy Imrének a kormányba való visszatérése volt. Este 9 óra tájékán a pártvezetés felkérését teljesítve, a Kossuth téren az Országház előtt rövid beszédet mondott, melyben szót emelt a párt irányításával megtalálandó politikai kibontakozás mellett. Beszéde után átment az Akadémia utcai MDP-központba, itt tájékoztatták, hogy fegyveres felkelés robbant ki, és a szovjet csapatokat behívták. Mivel nem volt tagja a vezetésnek, a döntést nem vonta kérdőre. Azon a csonka KV-ülésen már nem vett részt, amely késő este kezdődött el.
Másnap, október 24-én hajnalban a PB tagjának és egyúttal kormányfőnek választotta az MDP jelölőbizottsága, mely eseményről a rádió is tájékoztatást adott. Statáriumot hirdettek a kormány nevében. Dél után nem sokkal Nagy Imre rádióbeszédet mondott, s benne ígéretet tett arra, hogy a fegyvert letevők a statárium alól mentesülnek. A statárium közvetlenül a forradalmárok ellen irányult, ennek okán Nagy Imre vesztett népszerűségéből. A kisgazdapárt és a MEFESZ ettől kezdve nem ismerte el, helyette Kovács Bélát jelölték volna.[16] Anasztasz Mikojan és Mihail Szuszlov délután érkeztek meg a pártközpontba.
Nagy Imrének nem volt szerepe a szovjet csapatok első (október 24-ei) behívásában.[17]Hallgatólagosan tudomásul vette ezt, hiszen a döntést erről egyébként is a szovjetek hozták. A Szovjetunió baklövésének tartotta a szovjet intervenciót. Ekkor úgy gondolta, hogy párhuzamosan zajlik egy kommunista antisztálinista forradalom és egy ellenforradalom, az intervenció pedig a kommunista forradalmárok lába alól húzta ki a talajt, tolta át a forradalmárokat az ellenforradalmi oldalra, amivel elvesztették a kommunista vezetés esélyét. Ellenforradalminak minősítették a rendszer elleni követeléseket (vagyis a polgári, többpártrendszeri átalakulást) és forradalminak a demokratikus szocializmus követeléseit.[18] Az ezt követő napokban a kormányfő lényegében el volt vágva a külvilágtól. Ennek ellenére fokozatosan elfogadta a felkelők követeléseit, elsősorban Donáth Ferenc ésLosonczy Géza érveinek hatására.
Október 25-én délelőtt Gerő Ernőt leváltotta a PB, az MDP első titkárának Kádár Jánost választották. Nagy Imre rádióbeszédet mondott, melyben közölte, hogy a rend helyreállítását követően megkezdik tárgyalásaikat a szovjet csapatok kivonásáról.
Október 26-án Nagy kormányalakításról tárgyalt a PB-ben, s utána az Írószövetség és az egyetemi hallgatók küldötteivel is találkozott. Délután a KV tárgyalásokat folytatott az események értékeléséről, melyen Losonczy és Donáth javaslatot tettek arra, hogy a helyzet katonai eszközök helyett politikai úton legyen megoldva. Nagy Imre a borsodi munkástanácsok küldöttségével is találkozott.
Október 27-én délelőtt a kormány összetétele véglegesen eldőlt, számos MDP-tag miniszter szerepelt benne, s Tildy Zoltán egykori államfő és Kovács Béla is helyet kaptak. (Ők korábban mindketten a Kisgazdapárt vezetői voltak.) Nagy Imre délután a pártellenzék tagjaival találkozott, akik szorgalmazták az azonnali hatállyal történő politikai irányváltást. Este az előző nap megalakult pártelnökség (direktórium) döntést hozott a politikai megoldásról, s a tűzszünet kihirdetéséről. Éjszaka Nagy Imre és Kádár János hosszasan tárgyalt erről Mikojannal és Szuszlovval a szovjet nagykövetségen.
Október 28-án hajnalban Nagy Imre tiltakozását fejezte az ellen, hogy a legnagyobb budapesti fegyveres felkelőgóc, a Corvin köz ellen koncentrált szovjet-magyar fegyveres támadást indítsanak. A politikai bizottság jóváhagyta a tűzszünetet Nagy Imre erélyes fellépésének köszönhetően, ezt 12 óra 15 perckor ki is hirdették. Illetve a felkelők követeléseinek egy részének is elfogadták. Nagy a Parlamentbe ment, itt megalakult és megkezdte ülést az új négypárti koalíciós kormány. Nagy Imre este fél 6 óra tájban rádióbeszéde során bejelentette, hogy a kormány a történteket nemzeti demokratikus mozgalomként értékeli, elfogadja a felkelők követeléseinek egy részét elfogadja, illetve kivonják a szovjet csapatokat Budapestről. Egyértelműen állást foglalt a forradalom és a többpártrendszer bevezetése mellett, és a spontán alakult forradalmi bizottságok támogatását kérte. Bejelentette az ÁVH feloszlatását, a beszolgáltatás eltörlését. A változásokat támogatta a párt új első titkára, az október 25-én megválasztott Kádár János is. Nagy Imre jóváhagyta a Forradalmi Karhatalmi Bizottság megalakulását, amely a honvédség, valamint a rendőrség és a nemzetőrségbe szervezett felkelők részvételével tartotta fenn a rendet.
Október 29-én Nagy Imre tárgyalásokat folytatott a fegyveres felkelők vezetőivel.
Október 30-án rádióbeszédét sugározták, amely ezen szavakkal kezdődött: „Magyarország dolgozó népe, munkások, parasztok, értelmiségiek! A hazánkban mind szélesebben kibontakozó forradalom, a demokratikus erők hatalmas megmozdulása válaszút elé állította hazánkat. A nemzeti kormány az MDP elnökségével egyetértésben a nemzet életében sorsdöntő elhatározásra jutott, amelyet a következőkben kívánok Magyarország dolgozó népével tudatni. Az ország életének további demokratizálása érdekében az egypártrendszer megszüntetésével a kormányzást az 1945-ben újjászületett koaliciós pártok demokratikus együttműködésének alapjaira helyezzük. [...]”[19] Ezt a lépését visszaemlékezéseiben visszalépésnek tekintette, nem előrehaladásnak, csak kompromisszum volt. A tömeg egy része a fából vaskarika „demokratikus szocializmust” követelte, másik része pedig az általa egyébként ismeretlen jelenséget, a nyugati típusú parlamentáris, polgári demokráciát. Nagy ezek közül a középutat választotta: nem állhatott meg a Nagy-kormány 1953-as platformján, hanem vissza kellett hátrálnia 1948-ig. Azért 1948-ig, mert Nagy Imre csak egy korlátozott demokráciában gondolkodott, az 1948-as koalíciós pártok működését engedélyezte.[20]
Október 31-étől az MDP utódjaként megalakuló MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának a tagja volt. A Kossuth téren tartott beszédet, amelyben bejelentette: Magyarország a Varsói Szerződésből eredő kötelmek felmondásáról kapcsolatos tárgyalásokat megkezdi.
Az események előrehaladtával többször átalakította kormányát, november 1-jétől a kormányfői tisztség mellett ő töltötte be a külügyminiszterit is. Ugyanezen a napon kormánya bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést, és semlegesnek nyilvánította az országot, melyhez kérte az ENSZ és a négy nagyhatalom elismerését. Késő este az új párt, az MSZMP vezetője, Kádár János a szovjet nagykövetségre ment, másnap pedig Moszkvába vitték.
November 3-án megalakult a Harmadik Nagy Imre-kormány, mellyel egyúttal így Wekerle Sándort követően ő lett a második magyar kormányfő, aki harmadszor is új kormányt alakított. A Parlamentben kezdetét vették a tárgyalások a szovjet csapatok kivonásáról. Újabb, ezúttal szélesebb koalíciós kormány jött létre államminiszterek, és Maléter Pál honvédelmi miniszter részvételével. Este Nagy Imre tárgyalt a román külügyminiszter-helyettessel, akitől azt kérte, hogy közvetítsenBudapest és Moszkva között.
November 4-én hajnalban drámai hangú rádióbeszédben jelentette be a második szovjet beavatkozást.[21], majd legközelebbi híveivel együtt (közöttük többségben voltak az MSZMP Intéző Bizottságának tagjai) a jugoszlávkövetségen kért menedékjogot. Ott már várt rá egy üzenet, melyet Belgrádból küldtek, mely az utolsó intézkedéseinek visszavonására, és Kádár János ugyanaznap alakult ellenkormányának támogatására szólította fel, melyek a szovjet csapatokra segítségével vezették az „ellenforradalom” leverését. Nagy Imre a felszólítást elutasította, s Jugoszláviában kért menedékjogot.
Az országgyűlés épületében azonban ott maradt Bibó István jogász professzor és államminiszter, aki mint az egyedüli törvényes magyar kormány képviselője felhívást intézett a magyarokhoz és a világhoz. Egyfelől felszólította a magyar népet, hogy „a megszálló hadsereget vagy az általa esetleg felállított bábkormányt törvényes felsőségnek ne tekintse, s vele szemben a passzív ellenállás összes fegyvereivel éljen”. Másfelől kérte a nagyhatalmak és az Egyesült Nemzetek bölcs és bátor döntését a leigázott magyarság szabadsága érdekében.[22]

A forradalom leverését követően[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Aleksandar Ranković jugoszláv belügyminiszter 1956november 8-án kérte Nagy Imrétől, hogy mondjon le a miniszterelnöki posztjáról egy november 4-re datált nyilatkozatban. Nagy Imre hozzáfogott az antedatált nyilatkozat megfogalmazásához, de később barátai tanácsára hallgatva elutasította azt.
November 22-én a Nagy Imre és társai lemondtak a menedékjogukról és bízva a magyar kormány által tett bántatlansági ígéretben, a jugoszláv követség épületét elhagyták. A megszálló szovjet csapatok – megszegve a jugoszlávokkal történt megállapodást – azonnal őrizetbe vették őket, Nagy Imrét autóbusszal a mátyásföldiszovjet laktanyába vitték (az épület ma a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Főiskolai Karához tartozik).
Nagy Imrét megkereste Walter Roman román pártfunkcionárius a mátyásföldi szovjet parancsnokságon, s rá akarta venni, hogy kijelentse: önként Romániába távozik. Miután Nagy Imre ezt elutasította, 1956november 23-án társaival és családjával együtt Romániába deportálták, ahol a Snagovi-tó partján tartották fogva őket, háziőrizetben. Nagy Imre itt feljegyzéseket írt a forradalomról, valamint saját politikájáról. („Gondolatok, emlékezések” című politikai végrendelete 2006-ban a Gondolat Kiadó gondozásában jelent meg.) Többszöri felszólítás és erős politikai nyomás ellenére sem volt hajlandó aláírni a lemondását és elismerni Kádár Jánoskormányát.
1957január 25-én Nagy Imrét felkereste Bukarestben Kállai Gyula, aki az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottsága megbízásából tárgyalt vele, ám Nagy elutasította politikájának önkritikus felülvizsgálatát. Január 29-én Kállai javaslatot tett az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottsága ülésén arra, hogy Nagy Imrét és társait bíróság elé állítsák.
1957 februárjában Nagy Imre az MSZMP KB-nak levelet írt, amelyben kijelentette, hogy továbbra is a párt tagjának tekinti magát, s politikáját bizonyos feltételekkel támogatná, ám nyílt vitát kezdeményezne a forradalomról. Ezt a levelet azonban nem küldte el. Politikai feljegyzéseit nem írta tovább, helyette nekifogott önéletrajzának.
1957március 19-én Nagy Imre a szovjet, a román, a csehszlovák, a lengyel és a jugoszláv kommunista pártok vezetőinek küldött levelet, melyben mind saját maga, mind pedig hívei 1956-os szerepének kivizsgálását kérte, melynek céljából egy „nemzetközi párt-vizsgálóbizottság” felállítását sürgette. Levelét nem kézbesítették a románok.

A Nagy Imre-per[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1957. március 27-29-én Moszkvában Kádár János megállapodott az SZKP vezetőivel abban, hogy Nagy Imrét bíróság elé állítják. Április 9-én Kádár javaslatának megfelelően az MSZMP IIB elfogadta azt a határozatot, mely Nagy Imre és társai őrizetbe vételéről, valamint büntetőeljárás megindításáról szólt. Április 14-én letartóztatták Nagyot, és Budapestre vitték társaival együtt.
1957április 16-ai kihallgatása során Nagy Imre a válaszadást megtagadta, s ezentúl a jegyzőkönyveket sem írta alá.
Június 14-én jelentkezett kihallgatásra: „Úgy érzem, nem vagyok bűnös semmiben, el akarom mondani tevékenységemet.” Továbbra is elutasította, hogy az eseményekről politikailag és büntetőjogilag értékelje.
A Belügyminisztérium 1957augusztus 10-én készítette el a Nagy Imre-per vádiratát, augusztus 26-án Moszkvában Biszku Béla belügyminiszter egyeztette a vádiratot és az ítéleteket Andropovval, az SZKP KB osztályvezetőjével és más szovjet vezetőkkel.
1957december 21-én az MSZMP KB zárt ülésen azon határozatot hozta, hogy Nagy Imréék ügyében a törvényes eljárásnak szabad folyást enged.
1958február 5-én vette kezdetét a titkos per, melyet a katonai bíróság Fő utcai tárgyalótermében tartottak. A Nagy Imre-per vádlottainak ügyének tárgyalása a Legfőbb Bíróság dr. Radó Zoltán által vezetett Népbírósági Tanácsa előtt ment végbe. A vádat legfőbb ügyész első helyettese, dr. Szalai József képviselte. Miután fény derült arra, hogy Radó Zoltán érdemben nem tud vitát folytatni a vádlottakkal, másnap elnapolták a tárgyalást, betegségre hivatkozva. Négy hónappal később fejezték csak be, ekkor már egy másik tanácselnök, Vida Ferenc vezette azt.
1958június 6-án az MSZMP KB zárt folytatott, s titkos határozatot hozott, mely szerint Nagy Imre „a Népköztársaság törvényes rendjének megdöntésében bűnös, különleges ellenforradalmi csoporttal szemben szabad folyást kell engedni a törvényes eljárásnak.”
1958június 9. és június 15. között folytak le a zárt tárgyalások. Védője, a már súlyos beteg 74 éves Bárd Imre hangot adott annak, hogy védence nem hogy a szocialista rendszer megdöntését nem akarta, hanem ellenkezőleg: éppen azt mentette, ami menthető volt, s ezenfelül minden változást az akkori pártvezetés tudtával és beleegyezésével vitt végbe. Vida Ferenc ekkor felháborodva ezt mondta „Figyelmeztetem a védőt, hogy ha nem hagyja abba pártunk és kormányunk vezetőinek rágalmazását, a vádlottak padján találja magát.” A tárgyalássorozat alig egy hét alatt véget ért, filmfelvétel is készült róla, melynek titkosítását csak 2008-ban oldották fel.
Június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa (melyet Vida Ferenc vezetett) Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra, Donáth Ferencet 12 évi börtönre, Gimes Miklóst halálra, Tildy Zoltánt 6 évi börtönre, Maléter Pált halálra, Kopácsi Sándort életfogytiglani börtönre, Jánosi Ferencet 8 évi, Vásárhelyi Miklóstpedig 5 évi börtönre ítélte. Az ítélet az MSZMP PB előzetes jóváhagyásával született meg.
A vádlottak mind bűnösnek vallották magukat, a miniszterelnököt kivéve. Nagy Imre az utolsó szó jogán a következőket mondotta: „Igen tisztelt népbíróság! Igen tisztelt elnök úr! Az ügyész úr vádbeszédében reám a legsúlyosabb, tehát halálbüntetés kiszabását javasolta. Többek között azzal indokolta, hogy a nemzet nem tud elfogadni olyan ítéletet, amely könyörületes lenne. Sorsomat a nemzet kezébe teszem. Védelmemre semmit felhozni nem kívánok, kegyelmet nem kérek.”Védője hivatalból adódóan kegyelmi kérvénnyel élt, így a formának megfelelően még ugyanezen a napon összeült a testület, mely az ítéletet is meghozta, és kegyelmi tanácsként működtek. Elnöke, Vida Ferenc indokolás nélkül elutasította a kegyelmi kérvényeket, ezáltal az ítélet a kihirdetés pillanatában rögtön jogerőre emelkedett.
E pernek áldozatul esett még Szilágyi József (1917–58) és Losonczy Géza (1917–57). Utóbbi még a tárgyalások megkezdése előtt elhunyt.

Halála[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A három halálraítélt kivégzésének időpontját másnapra tűzték ki, s átszállították őket Kőbányára, a Kozma utca 13. szám alatti Gyűjtőfogházba. Nagy Imre utolsó óráit levélírással töltötte, ezek a levelek azonban szeretteihez sohasem jutottak el.
Másnap, június 16-án, kora hajnalban jöttek a foglyokért. A Kisfogház udvarát jelölték ki a kivégzés színhelye gyanánt, ide az elítélteket egyesével kísérték. A kiküldött bíró Dr. Bimbó István volt, aki miután megállapította személyazonosságukat, felolvasta a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bírósága Népbírósági Tanácsának ítéletét, és a kegyelmi kérvények elutasítását. Ezt követően a hóhérnak adta át őket.
Bogár János ítéletvégrehajtó 5 óra 9 perckor elsőnek Nagy Imre nyakába akasztotta a kötelet, aki a független, szocialista Magyarországot éltette utolsó szavaival. Utána következett Maléter Pál és Gimes Miklós. Miután az orvosok a halál beálltát megállapították, felvették a 120 Ft-ot a felmerült költségek fedezésére, majd aláírták az átvételi elismervényt. Eme groteszk közjáték kiválóan példázta, hogy milyen embertelen rendszer uralkodott.
Holttestüket a börtön udvarán temették el, kátránypapírba drótozva. Két és fél évvel később, 1961február 24-én titokban hantolták ki az éj leple alatt Nagy, Maléter és Gimes földi maradványait, és átvitték a rákoskeresztúri Új köztemető főbejáratától legtávolabb eső, 301-es parcellájába, arccal a föld felé. A temetői nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be.

Végtisztesség[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

1988június 5-én a volt 1956-os elítéltek által alapított Történelmi Igazságtétel Bizottság közzétett egy felhívást, melyben követelték többek között a Nagy Imre-per során kivégzettek tisztességes eltemetését és rehabilitációját.
1988június 16-án, Nagy Imre kivégzésének 30. évfordulóján Párizsban, a Père-Lachaise temető 44-es parcellájában került sor Nagy Imre, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József, Gimes Miklós és a forradalom minden kivégzettje jelképes síremlékének felavatására. Budapesten megemlékezést tartottak az Új köztemető301-es parcellájában, illetve a Belvárosban. A rendőrség erőszakkal feloszlatta a belvárosi megemlékezést.
1989március 29-én megkezdődött Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál és Szilágyi József jeltelenül eltemetett holttestének exhumálása.
1989június 16-án Nagy Imrét és társait ünnepélyes keretek között újratemették Budapesten, több százezer fő részvételével.
Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a legfőbb ügyész törvényességi óvásának alapján július 6-án hivatalosan is hatályon kívül helyezte Nagy Imre és társainak ítéletét, s bűncselekmény hiányában felmentette őket. Ezen tárgyalás folyamán érkezett meg a hír a korábbi halálos ítéletet jóváhagyó Kádár János haláláról.
Forrás: Wikipédia