2014. június 3., kedd

1920. június 4. Trianoni békediktátum aláírása


Szentmihályi Szabó Péter: Adósunk Európa 

Volt egyszer egy ország, ahol élt a magyar, 
A Kárpátok védték, ha jött a zivatar. 
Az idők folyamán ráéheztek mások, 
Széjjeldarabolták Nagy-Magyarországot. 

Ki akarta? Ma élők, tehetünk mi róla? 
Felelős mindezért a vén Európa! 
Széttépték országunk, és sok millió szívet, 
Kisebbség nemzetünk öt országban így lett. 

Ki kérdez meg minket, jó nektek így élni? 
Kinek van jogában szíveinket tépni? 
Trianont sínyli hat ország magyarja, 
Köztük sem sok akad, aki így akarja. 

Fel is sorolhatom: a szép Kárpátalja 
Lakossága magát ősmagyarnak vallja. 
Ott nyílt meg számunkra a Kárpát-medence, 
Ontotta a magyart az áldott Verecke. 

Ezeréves múltat biztosított nekünk, 
S mi erre a múltra mindég büszkék leszünk! 
De megjelent Trianon és sorsokkal játszva, 
Csodás országunk darabokra vágta! 

Ekkor szlovák, végül orosz lett Verecke, 
Ez a magyarságnak mindenkorra lecke! 
De mindegy ki hogy számol, összead vagy szoroz, 
Ha magyar a magyar, nem lesz abból orosz! 

És így van ma Bánát, Baranya és Bácska 
Hetven év óta lenn Jugoszláviában. 
Ezért román Erdély, szlovák a Felvidék. 
Nagy-Magyarországot eképpen vágták szét. 

És Szlovákiában még elvárnák e néptől: 
Váljon meg örökre a múlt emlékétől. 
A szlovák a magyartól - fájdalom - irigyli, 
Ha Felvidéket mond, őt még az is sérti. 

Az erdélyieknek sem fényesebb a sorsa 
Értük is felelős marad Európa! 
ők azok, kiket a sors kevésbé kényeztet, 
De annál gazdagabbak: szeretnek, éreznek. 

Ott vasvillával, bottal erőltetnék rájuk, 
Hogy a magyarokból legyenek románok! 
Ebből kifolyólag békétlenség zajlik, 
De az igaz magyar, nincs amiért hajlik! 

Így nem csak minket súlyt a Trianoni átok, 
Kik bennünket tipornak, azokra is szállott. 
Számukra sem hozhat eszményi boldogságot 
Míg más üldözöttként éli a világot. 

Ausztriában sem mindenkinek mindegy 
Ha jól is megy sora, mégsem cserél szívet. 
Van ki nem feledi, honnan jön, hová tart, 
Nem hagyja kiölni magából a magyart! 

Nézem így sorjában, mi maradt még hátra, 
Sok-sok széjjelőzött magyar a világba. 
Fontosnak tartom, hogy még Bácskáról meséljek 
Mert születésemtől e vidéken élek. 

Ennek a porában játszottam, mint gyerek, 
Ez oltotta belém, hogy mindig magyar legyek! 
Ez tanított arra, hogy ami nekünk sóhaj, 
Más nemzeteknek az ne legyen óhaj! 

Erről a síkságról látni a végtelent, 
Ez tár fel számunkra múltat, jövőt, jelent. 
A magyar nem kér mást, nem a régi földet, 
Egy, amit nem ad fel, hogy értsék végre őket! 

Lássa be a világ a békétlenség okát: 
E nép azért harcol, ne vegyék el jogát! 
Ne legyen a magyar mások keze-lába, 
Ne, ne alattvaló saját hazájában! 

Beszélhesse nyelvét, úgy, ahogy tanulta, 
Hisz ő tekinthet vissza a leggazdagabb múltra. 
Soknak nem tetszik, ha mi ezt kimondjuk, 
De ÉL AZ IGAZSÁG, akárhogy titkoljuk! 
Együvé tartoznak, de büntetnek azóta, 
E hét évtizedért, a vádlott Európa!

Elhangzott 2009. aug. 30-án Csicsón
 a nyelvtörvény elleni tiltakozó gyűlésen Nagy Zoltán előadásában.



                                     

A trianoni békediktátum következtében a Történelmi Magyarország kétharmadát és a magyarság egyharmadát csatolják idegen, többségében újonnan létrehozott államalakulatokhoz. Ahhoz, hogy megértsük a Trianonhoz vezető hosszú és figyelmeztető jelekkel teli utat, vissza kell tekintenünk a középkori Magyarország történelmére.


 A XV. század második felében Mátyás uralkodása idején még nagyhatalomként tekint Magyarországra Európa és ami a lényeg, több mint 80%-os többségben él a magyarság a Kárpát-medencében. A kb. 3,5 millió magyar lélekszámban megegyezik az angolokkal és a franciákkal. Ezt követően a százötven éves török uralom, majd a Habsburgok ellen folytatott függetlenségi és szabadságharcok, katasztrofálisan megtizedelik a magyar lakosságot. Az idegen népek beszivárgása, a megszállók általi betelepítések és ezen népek szaporulata következtében az 1787-es népszámlálás csupán 38%-nyi magyart talál a történelmi határok közt. A Habsburg elnyomók a harcban végsőkig kitartó magyart az ősi származástudat meghamisításával, városaink, kultúránk elnémetesítésével és az egyre nagyobb létszámú nemzetiségek ellenünk uszításával próbálják megtörni.


 A Trianon előtti utolsó 1910-es népszámlálási adatok mégis azt mutatják, hogy létszámunk- Horvátországot nem számítva- eléri az 55%-os többséget. Ezt a tendenciát töri meg az I. világháború és a háborút lezáró békediktátum. A feldarabolt Kárpát-medencében 1918 óta újra tart a magyarság létszámának, a többi néphez viszonyított csökkenése. Az eredmény lesújtó: a középkori összehasonlításhoz képest az angolok és a franciák több mint ötven millióan élnek hazájukban, mi magyarok nyolc országban szétszabdalva csak alig 12 millióan. Az 1849-ben eltiport szabadságharc és véglegesen az 1867-es kiegyezés után összekötődik sorsunk egy pusztulásra ítélt birodalommal. Az Osztrák-Magyar monarchia éppen olyan soknemzetiségű állam, mint amilyen a történelmi Magyarország lesz a mohácsi vész után.



 A nemzetek ébredésének korában, a kétszáz éve Habsburgoktól megtiport és a korlátolt nemesség rövidlátásától gyötört hazánk széthullása, még egy világháború nélkül is garantált, nemhogy egy olyan szituációban, ahol a háború utáni győztesek potenciális szövetségeseket látnak, nagyrészt a mi kárunkra megjutalmazott népekben. A románok és a csehek a nagy háború előtti évtizedekben már kitartó, céltudatos propagandát folytatnak Nyugat-Európában a monarchia és főleg Magyarország ellen. A rövidlátással és a liberalizmussal egyre jobban megfertőzött magyar politika nem veszi figyelembe a nyílt elszakadási törekvéseket, sőt a sorsfordító 1918-19-es esztendőkben mindent alulmúlva egy hazaáruló liberálbolsevik társaság végezteti be a történelmi Magyarország szomorú sorsát.



A liberális urak polgári demokratikus forradalmat levezényelve, tort ülnek a számukra borzasztó Magyar Királyság felett. Leszerelik a hadsereget és a még fegyverben lévő minimális haderőnek is megtiltják az ellenállást. Végezetül, hogy művük „tökéletes” legyen átadják a hatalmat a bolsevikoknak. A szervezett széleskörű nemzeti ellenállásra képtelen, liberális demokratáktól és fajidegen bolsevikoktól megalázott Magyarország, szedett-vetett megszállókkal a területén várja a végítéletét, ami be is következik 1920. június 4-én. Előre eldöntve mindent, hazánk képviselőit kész tények elé állítják, a népek önrendelkezéséért oly fáradhatatlanul dolgozó demokratikus nyugat képviselői és az új államok mohó, diadalittas diplomatái. Színmagyar területeket csatolnak közvetlen a határ mellett az új országokhoz úgy, hogy saját nagyvonalúan hangoztatott elveiket semmibe véve, szintén soknemzetiségű államokat tákolnak össze. 



A Trianonhoz vezető út és a sokkoló végkifejlet figyelmeztet saját felelősségünkre is: Okuljunk a múlt hibáiból, mert egy sokkal veszélyesebb etnikai bomba ketyeg a megmaradt hazában és egész Európában, robbanásra várva. A huszonkét éve egymást váltogató, köpönyegforgató, szolga szellemű demokraták elődeik útján járva mellébeszélnek, megmagyaráznak és egy újabb nemzeti tragédia felé terelik, megroppant, lezüllesztett nemzetünket.

Forrás: Magyar Harcos

Trianon és a zsidók


Nyílt levél Lőrinc Lászlónak
Tisztelt Lőrinc László!
Jómagam is úgy vélem, hogy sok toposzt le kell dönteni és átértékelni sokak történelmi szerepét, az ön munkásságát ezért is tisztelem, sőt van olyan toposz döntése is, mely rólunk, hungaristákról szól (az átöltözés mítoszának tagadása). Azonban véletlenül rátaláltam egy írására, melyből úgy tűnik, hogy egy bizonyos kérdést ön is „szent tehénként" kezel, mégpedig a zsidóság sérthetetlenségét. Engedje meg, hogy kritikával illessem a tanulmányát (http://tte.hu/egyezzunkki/3x_lorinc.pdf) vagy Forrásszöveg:Trianon és a zsidók



Haynau mondatának („érzelmeik és gonosz cselekvésmódjuk által az ottani forradalmat, mely az ő közreműködésük nélkül soha nem nyerhetett volna olyan kiterjedést, előmozdítottak".) értelmezésében egy alapvető hibát vétett, ugyanis Haynau nem „rebbeliót" említett, hanem forradalmat! (Feltéve, hogy az eredeti szövegbe is az ön által említett fogalom szerepel). És az kétségtelen, hogy március 15-i eseményekben nagy szerepük volt a zsidóknak, mint ahogyan az 1789-es francia forradalomban is. De először nézzük meg, mit is jelent a forradalom? Az "ancien régime" a régi rend eltörlését, a "Novus Ordo Seclorum", az új világrend eljövetelét elősegítve.

 Ilyen volt az 1917-es Oroszországi bolsevik forradalom is. Ezek mind pusztító jellegűek voltak, mind a kereszténység, mind a királyság, mind az egész európai rend számára. Létezik népfelkelés is, melyet Trockij szavaival definiálhatunk nagyon jól, "A történészek és a politikusok általában spontán felkelésnek nevezik azt a tömegmozgalmat, amelyet a régi rendszer iránti közös gyűlölet egyesít, de nincs világos célja, tudatosan választott harci módszere, illetve olyan vezetése, amely tudatosan megmutatná a győzelemhez vezető utat". És a harmadik fogalom, amit sokan kevernek, az előzőekkel, a szabadságharc. Ez pedig azt fedi, amikor egy nép fegyverrel, külső ellenség haderejével harcol, a saját földjén (ez átlagos esetben egy megszálló hatalom elleni harc, gyakorta az állam reguláris hadseregével együtt harcolva). Nos, 1848. március 15.-én volt egy forradalom hazánkban.
 Ezután fél évvel, hazánk megtámadására válaszul, fegyveres harcba kezdtünk az ellenünk felbújtott nemzetiségek és az osztrák haderő ellen, melyek hazánkra törtek. 1848-ban volt egy forradalom, majd elkezdődött fél évvel később egy szabadságharc, a kettőt nem szabad összetéveszteni! Még, ha az egyik hatással is volt a másikra. A két fogalom teljesen mást takar. Tehát valószínűleg Haynau ezzel a mondatával márciusra célzott és nem a szabadságharcra. Természetesen aláírom, hogy zsidó katonák is harcoltak a magyar csapatokban, de ezt nem szabad hatalmas mértékűnek számítani és eltúlozni.
Falk Miksa valóban Széchenyi bizalmasa volt, azonban ne feledjük el, hogy Széchenyinek ettől függetlenül igen markáns véleménye volt a zsidókról, elég, ha az 1844. október 1-jén a magyar felsőtáblán elmondott beszédére gondolunk. „...az angol nemzet ugyanis eliberálhatta a zsidókat, mert ha én például egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak vize nem romlik el, mindenki ártalom nélkül megihatja, a nagy angol elemben a zsidó eltűnik, de ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát tölt, megromlik a leves és azt meg nem ihatja az ember. Más példát is hozok fel.
 Ha egy bárkában ülök és abban van gyermekem és más gyermeke, s ha a bárkába bejő a víz, s előttem apodictice (határozottan, cáfolhatatlanul) áll, hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom, az igaz, ha a magamét lököm ki és a másikat benn tartom, azt az újságok fogják hirdetni, de biz én inkább a magam gyermekét conserválom (őrzöm meg) és a másikat kilököm. (...) Legyünk tisztában önmagunkkal, a magyar azelőtt mélyen aludt és most kapkod, az természetes, másképp nem is lehet, de ha mi azt mondjuk, a nemzetiség az alap, amelyre mindent akarunk rakni, magunkkal ne jöjjünk ellentmondásba és ne gondoljuk, hogy ezen elem már olyan erős, miképp minden más elemeket magába felvéve, azokat megemészteni tudná. Szép az egyenjogúsítás, de mint hű tagja a magyar fajnak, hogy túlliberálizmus által egy túlzó indulat által vezettetve a magam gyermekét dobjam ki a bárkából, ezt másokért tenni nem fogom soha, ezen hűséget minden nemzetben tudom becsülni, de miután magyarnak teremtett az Úristen, legyünk is azok, legyünk tisztán magyarok."
Kónyi Manót tényleg kedvelte Deák, azonban ne feledjük, hogy Deák Ferenc halála után kiadott Deák beszédeket magyarázatokkal ellátva adta ki. Én ugyan nem olvastam ezeket és nem tudhatjuk már meg sohasem, hogy Deák ezt hogyan értékelné, de ha életében történt volna meg a kiadás, akkor „felül tudta volna vizsgálni", hogy nem-e torzítják el a magyarázatok a szövegeinek azt az értelmét, amit ő szánt nekik. Sajnos sokszor megesik, hogy félre értelmezik nagy emberek szavait és mindenki maga szájíze szerint alkalmaz idézeteket. Ezen esetben is lehetőség nyílik csúsztatni és a szövegeknek eredetileg szánt értelmet elfedni örökké. E mellett önnek, mint toposz döntögetőnek remélem nem rémisztő, ha egy halvány kérdőjelet teszünk maga Deák mellé is. Hiszen „talán", ha jobban hallgat Kossuth Kasszandra leveleire, akkor másképp alakul hazánk sora. De mivel a történelemben nincsen „mi lett volna ha", ezért sosem tudjuk meg, hogy Deákból is gyártható-e bűnbak.
„Neves dualizmuskori, hungarikumokat gyártó vállalatok (Richter Gedeon, Chinoin, Tungsram, hatvani cukorgyár, Zwack, Herz es Pick szalámigyárak stb.) alapítói, meghatározó menedzserei között is ott tálaljuk őket." Írja ön, a hó meg fehér és a madarak tudnak repülni. Ez az érve nem illik abba a „bekezdésbe" amibe írta, ha én elmegyek kongóba és csinálok sok íjat, amit árulok nekik jó pénzért, sőt még Kamerunba és Angolába is exportálok belőle, az nem jelenti azt, hogy én kongói vagyok, vagy egyáltalán szimpatizálok a kongóiakkal. Tehát érdektelen ez az egyébként helyes megállapítás, az érvelési listájában.
Az ezután felhozott példái egy részét elismerem (közéleti személyiségek és művészek), és itt jegyzem meg, hogy nem áll szándékomban „az élő fába is bele kötni", de van, amit úgy érzek meg kell említenem. Azonban arra is kellene gondolni, mikor soroljuk a sok zsidó származású hírességet, hogy miért lehettek ők híresek? Napjainkban is az ismert színészek nagytöbbsége zsidó, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy jobbak is, mint a „goj" társaik, csupán nekik van esélyük rivaldafénybe kerülni (faji alapon pozitívan diszkriminálják egymást). Nem hiszem, hogy a miskolci vagy a debreceni Nemzeti Színházban tehetségtelen pancserek lennének. És a rivaldafényben levő, tényleg nagyot alkotó zsidó színészeknél, zenészeknél, ki tudja, lehet, hogy az általuk eleve kiszorított „goj" társaik még nagyobbat alkottak volna.
Ön felhozza a „Nyugatot" védelmükben, szerintem inkább támadni lehetne egy „Nyugat" szintű fércelménnyel. Jászi (Jakubovics) Oszkár és Ignotus (Veigelsberg) Hugó szellemisége minden, csupán nem kívánatos. Ifj. Tompó László szavaival élve ők egyszerre hirdették a magyarság államalkotásra való képtelenségét, a magyarság őshagyományok nélküliségét és a magyar nyelv eredettelenségét. Jakubovics úr páholybeliségére már nem is akarok kitérni. Mellesleg öngól is picikét, hiszen mellettem áll az is, hogy eleve a nyugatból sorolt föl személyeket. Mert éppen, hogy csupán a „nyugatosokat" szabad ma tanítani az iskolákban is, hol marad a Napkelet? A Nobelra előterjesztett Tormay Cécile, vagy a nemzeti íróink költőink, Sértő Kálmán, Dzsida Jenő, Alföldi Géza, Wass Albert, Herczeg Ferenc, Féja Géza, Reményik Sándor etc. Őket vajon miért mellőzi a mai irodalomoktatás?
Karl Luegertől ered valóban a „Judapest" szót, és valójában eléggé zsidóbarátnak tartottak bennünket, de ez nem jelenti azt, hogy jól látták kívülről a helyzetet, nekünk is volt a korban egy Istóczy Győzőnk, aki messze földön is híressé vált (az első nemzetközi antiszemita kongresszuson is részt vett Drezdában). És a vidéki emberek pontosan tudták hány lépés távolságot kell megtartani. Istóczyék pártja után pedig a Néppárt vette át, hol rejtettebben, hol teljesen nyíltan az Antiszemita Párt helyét a magyar politikai életben. A Budapesti vízfejet leszámítva, az ország népe minden sanyarúságát a zsidóknak tulajdonította, néha még oktalanul is, (!) főleg Kárpátalján. Tehát én ki merem jelenteni, hogy már a korban is „bűnös" „alávaló" „gaz" nemzet voltunk, hiszen nem imádtuk a Szent Tehenet.
A háborús részvételükről nincsenek széleskörű ismereteim, ezért arról nem szólnék.
„Ami az 1918/1919-es forradalmi kormányzatokat illeti, az valóban igaz, hogy az őszirózsás forradalom vezetésében a zsidó származásúak felülreprezentáltak voltak, a tanácsköztársaság vezetői között meg egyenesen többséget alkottak (60%). Azonban ez utóbbi sem értelmezhető zsidó uralomnak a nem zsidók felett és ellenében.". Franchet d'Esperey francia tábornoknak a magyar fegyverszüneti küldöttséghez intézett szavaival élnék „Etes vous juifs? Je ne vous croyais pas descendu aussi bas!" azaz „Önök mind zsidók? Nem hittem volna, hogy ennyire süllyedtek!". Tovább megyek a 60%-on, a forradalmi kormányzótanács tagjai ugyanis, Garbai Sándor kivételével, mind zsidók voltak. Kérdem én akkor minek értelmezhető? De még maga a 60%-os szám is, amit ön említett, sőt egy 51%-os szám is ugyan azt jelentené. A zsidók uralmát a „gójok" fölött. De ha 190 centi, vagy attól magasabb képviselők ülnének, ma a Fidesz frakcióban, akkor is ki merném jelenteni, hogy a „magasak" irányítják az országot. Nem kell félni, nevesíteni őket, azonban úgy veszem észre, hogy ön szerint a tanácsköztársaság egy véres és rossz korszak volt és ön ezért „fél" nevén nevezni a vezetőket. Ha egy „jó" vagy „tűrhető" korszakról lenne szó, akkor (gondolom én) ön sem próbálna „mentegetőzni" a zsidók részvételét illetően. Amikor a törökök 150 évig itt voltak és ők vezették az országot, akkor bizony a törökök voltak hatalmon, nincs „és" nincs „de", ezt tagadni kár. A Vichy Franciaországban is gondolom a németek voltak hatalmon ön szerint, pedig Pétain francia volt, akkor hogy is van ez?
Kényes téma lenne a '45 utáni rendszerben való részvételükről beszélni, hiszen az részben ráfogható a nemzetiszocializmus hatásaira, ezért erre éppúgy, mint ön, én sem térnék ki most.
„Nem véletlen, hogy Csehszlovákiában es Romániában is igyekeztek zsidó nemzeti kisebbségként feltüntetni a népszámláláskor a zsidókat, nehogy a magyarok számát gyarapítsák." Igaz ugyan, hogy részben ebből az elgondolásból így cselekedtek a trianoni utódállamok, de nem szabad elfelednünk, hogy a zsidók a korban magukat is a legtöbb országban nemzetei kisebbségnek tekintették. Példa erre az, hogy a nemzeti kisebbségek, összefogva indultak több ország országgyűlési választásán, ebbe beletartozik a zsidó kisebbség is. Lengyelországban pl. a zsidó, német, ukrán, belorusz és orosz kisebbségek az Országos Kisebbségi Blokk színeiben közösen indultak a választáson. Litvániában pedig, zsidó-lengyel-német koalíció indult az 1920-as választásokon. Tehát árnyaltabb sokkal a kép. E mellett nem tagadom, hogy dupla elnyomásban részesültek, mint ahogyan Dél-Szlovákiában ma is, dupla kisebbségként kezelik a magyar anyanyelvű cigányságot.
Várom esetleges válaszlevelét.
Géresi Tamás - Kitartás.hu

Trianon és a zsidók II


Tetemrehívás

Ahogy tapasztalom, Kertész Ákos ominózus írása még mindig nem volt elég ahhoz, hogy a magyarság felébredjen, mert úton-útfélen azt hallom, hogy nem szabad általánosítani – a többségük „jó magyar”.
Arról azonban nem tudok, hogy ezek a „jó magyarok”, az úgynevezett „elit”, felháborodva Kertész beteges gyűlölködésén, most nyilvánosan elhatárolódna tőle (ahogy azt fordított esetben mindenkitől mindig megkövetelik), és a zsidóság nevében bocsánatot kérne a magyarságtól ezért az ámokfutásért.
 Éppen ellenkezőleg. Szinte már sorban állnak, hogy kifejezzék szolidaritásukat az antiszemita és fasiszta magyarok által most galádul üldözött, szegény íróval. De értelmezzük egy kicsit másképpen ezt az egészet. Mert mi van akkor, ha Kertésznek bizonyos dolgokban igaza van, csak nem úgy, ahogy azt ő gondolja? Lehet, hogy a magyar genetikusan valóban alattvaló? Szereti, ha uralkodnak fölötte? Ha nem így lenne, akkor az ilyen Kertész-féléket már rég ki kellett volna rúgni az országból, és akkor még nagyon finoman fogalmaztam. A zsidók legalább 1945 óta egyfolytában uralkodnak fölöttünk, és mi boldogan dagonyázunk a zsidó diktatúra pocsolyájában, röfögünk és zabáljuk a zsidó moslékot, és nem akarunk tudni róla, hogy le fognak szúrni. Így már kicsit életszerűbben hangzik minden.
Aztán nem ártana végre kőkeményen emlékeztetni az éjjel-nappal holokausztozókat és a magyar közvéleményt is a magyar-zsidó viszony néhány tisztázatlan vonatkozására a 20. század történelmének tükrében:
  • 1. A Károlyi Mihály nevével jelzett 1918. október 31-i forradalom előkészítésében igen jelentős szerepet játszott a csaknem 100%-ig zsidó Galilei-kör. Károlyi kormányának 20 tagjából 13 zsidó. A csúfos kudarcú november 16-i belgrádi tárgyalásokon Károlyi kivételével valamennyi zsidó. A Károlyi-kormány az, amely lefegyverzi a még valamennyire ép katonaságot akkor, amikor arra égetően szükség volna. A legendás Mackensen tábornokot (Erdélyben sohasem vesztett csatát) internálják. Eredmény: az ország testét tépő dögkeselyűk mohósága megnő, a határokat ott húzzák meg, ahol ma ismerjük őket. Hol lennének ma a határok, ha egy erélyes nemzeti kormány van hatalmon ezekben a zavaros időkben? És ha már (mindig) a kárpótlásoknál tartunk, vajon hány ezer milliárd dollárt ér Erdély, Felvidék, Délvidék? Ki sem lehet az ő mértékegységükben fejezni.
  • 2. A zsidó Kun Béla és hasonszőrű bandája (Szamuely, Korvin-Klein stb. stb.) a 133 napos rémuralom alatt hány milliárd dollár kárt okoztak Magyarországnak? Kaptak-e Szamuely magyar áldozatainak hozzátartozói jóvátételt a zsidóságtól? Visszafizette-e a zsidóság a 200 millió aranykorona értéket, amit Kun Béláék Bécs felé menekülve magukkal vittek?
  • 3. A második világháború utáni években a zsidóság bábszínházaként működő „népbíróságok” futószalagon küldték a magyarok százait akasztófákra, százezreit börtönökbe vagy Szibériába, arról nem is beszélve, hogy nekik köszönhetően további százezreknek csak az emigráció keserű kenyere jutott. A szó szoros értelmében lefejezték az egész magyar szellemi elitet, amit az ország a mai napig nem tudott kiheverni. Ezért az égbekiáltó bűnért vajon mikor kapunk kártérítést a zsidóságtól és mennyit? „Ami jár, az ugye jár”?
  • 4. Rákosi, Gerő, Vas Zoltán, Révai, Farkas Mihály és fia, Vlagyimir, Péter Gábor és társaik 11 évig tartó rémuralmáért mikor kap a magyarság kártérítést a zsidóságtól? És mennyit? Mennyit ér az élet, ha magyar?
  • 5. 1956 októberének végén a New York-i rabbik tiltakoztak Eisenhower elnöknél, hogy ne támogassa a magyar fölkelést, mert Budapesten antiszemita pogrom van, akasztják a zsidókat. Azt persze elfelejtették mondani, hogy az illető urakat ÁVO-s minőségükben akasztották fel, mert hogy melyik felekezethez tartoznak, az a forró napokban senkit sem érdekelt. Erre föl Eisenhower megüzente Titón keresztül az oroszoknak, hogy nem fognak közbeavatkozni. Minekután az oroszok, meggondolva magukat, mégis úgy döntöttek, hogy eltapossák a magyar forradalmat. Hol lennénk ma, ha 1956-ban másképp alakul a sorsunk? Megint 100 milliárd dolláros nagyságrendek! Lenne mondjuk egy Belgiumnak megfelelő életszínvonalunk? Mikor kapunk ezek elmaradása miatt kártérítést a zsidóságtól?
  • 6. Az már csak hab a tortán, hogy a zsidó Fekete János kommunista Nemzeti Bank-vezérigazgató (később banktulajdonos Izraelben) húzta be az adósságcsapdába Magyarországot, ő jelentette ki ellentmondást nem tűrve, hogy Magyarországnak jó a kölcsönök fölvétele, ami a valóságban kb. így működött: Fölvettünk 20 milliárd dollár kölcsönt, visszafizettünk 50 milliárdot, külföldi kézbe adtunk 20 milliárd dollár értékű nemzeti vagyont, és maradt 20 milliárd dollár adósságunk. Ezért jár nekünk kártérítés?
  • 7. Ezek után szinte említésre sem méltó, amit a zsidó Suchmann Tamás egykori miniszter és zsidó hitközségi elöljáró csinált az energiaszolgáltatás elkótyavetyélésével. Vagy amit a mai magyarországi zsidó közgazdászok szinte mániákusan hajtogatnak, hogy Magyarországnak nem szabad az adósság átütemezését kérni (miután ezt Horvátországtól Lengyelországig, Oroszországtól Nicaraguáig mindenki megkapta, és ennek jól kimutatható élénkítő hatása volt a gazdaságra).
Ennyit most hirtelen. A listát a végtelenségig lehetne folytatni.
Végül szögezzük le: a zsidóság ezekért a történelmi bűnökért soha nem érzett egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, mindent másra hárít („azok tulajdonképpen nem is voltak zsidók, hisz hitehagyott ateistaként követték el tetteiket, blabla…”) és mindig másokra mutogat (mint legutóbb Kertész Ákos). Ezeket a zsidók által a magyarság kárára elkövetett bűnöket a zsidóság soha be nem vallotta, meg nem gyónta, se töredelmes bűnbánatot nem tanúsított, se meg nem fogadta, hogy soha többé és bűnbocsánatért pedig főleg nem esdekelt.
Így aztán nem is kap soha föloldozást a magyarságtól.
Baranyai Attila - Kuruc info
Ui.: Csak úgy ráadásul, a leírtak alátámasztására itt van egy további csemege a zsidó lélek szárnyalásáról. Az alábbi „hazafias vers" a Glück Andor által szerkesztett és a dél-amerikai magyar ajkú zsidóság lapjának titulált HATIKVA nevű újságban jelent meg az ötvenes évek elején, bizonyítva, hogy Kertész Ákoson kívül éltek még hasonló „jó magyarok” szerte a világban, akik egyre csak öregbítették hazánk jó hírnevét.

Salamon Salamon Lajos: Ki hazám voltál: Magyarország!

Hol bölcsőm ringott és életem javát leéltem,
Magyar föld legyél átkozott!

Szégyentől égjen egykor tiszta arcod,
Mert miattad vagyok komor, kárhozott.

Ki eladtad testem, eladtad lelkem,
A sors hasonló szörnyű sorssal verjen!

Bűnödre nincs és ne is legyen bocsánat!
Úri hordádat vad vihar verje szét!

Megértem mostmár, hogy századokon át
Miért szenvedett itt oly sokat a nép.

Hétszilvafás betyárjaid vad járma
Nehezült ott minden szép álmodásra.

Maradt zsidózó, úrhatnám naplopók
Ostoba gonosz hordája. És a nép
Fekete nyomorban züllött csőcselékké,

Rabtartónak gyalázva a keresztet,
Szélnek bennünket kajánul eresztett.

Ha viszontláthatom még egyszer földedet,
Mély megvetésemet szemedbe vágom én

Az anyám kínját, jó asszonyom keservét

Egyre sírom, hogy haljon el a fény
Rónáid és vak városaid felett

S legyek kergetőd én, a megkergetett!
Mert földed sötétebb lett Szodománál.

Mert árulók és barbárok földje lett,
Honfiúba öltözött rajt a gazság.

És sátánbogyóvá ért a szeretet.
Takard el, süsd le szégyenteljes orcád
Ki hazám voltál: Magyarország!

Forrás: http://hu.metapedia.org/wiki/Trianon_%C3%A9s_a_zsid%C3%B3k