2013. március 12., kedd

67 évvel ezelőtt, 1946. március 12-én gyilkolták meg Szálasi Ferencet



Fiala Ferenc: Véres március, 1946

Akkor is így köszöntött a tavasz és a március. A budai hegyek felől hideg, még a télre emlékeztető szél söpört végig a pesti utcákon. A járókelők szeméből még nem múlt el a háború és az ostrom okozta félelem, máris új félések ültek a lelkekre. A győztes hatalom katonái még ott cirkáltak az utcákon, és a „felszabadítottak” valami utálatos, dörgölőző örömmel köszöntötték őket.


A házakról gyorsan összeeszkábált vörös rongyok lógtak, és a Markó utcai fogház előtt minden reggel ideges, nyugtalan tömeg várta, hogy kinyissák a fogház udvarára vezető kaput. Bent, a vöröstéglával burkolt falak által határolt udvaron három bitófa állt. Kissé távolabb az egyik sarokban egyetlen kivégzőoszlop várta a következő áldozatot. A frissen gyalult oszlopon rozsdavörös vérfoltok tanúskodtak az eseményekről. Imitt-amott fehér forgácsfoszlányok mutatták a bevágódó golyók helyét. A márciusi ég kéksége eltűnt a magas falak vágta négyszögben, és alulról nézve ólomszürke volt az ég. Az udvarra néző emeleti ablakokban fürtökben lógtak az emberek, mint Munkácsy Mihály „Ecce homo” című képén. A vérfoltos kivégzőoszlopot minden héten ki kellett cserélni, mert már forgácsos volt a közepén. Körülötte a földet mindennap friss homokkal kellett beszórni, hogy eltüntessék a kiömlött vér bántó pirosságát. Bárdossy László vérét. Imrédy Béla vérét. Rajniss Ferenc vérét. Kolosváry-Borcsa Mihály vérét. Szász Lajos vérét. Sztójay Döme vérét. És a többiek vérét. Rövid pár hónap alatt ötször cserélték ki az oszlopot, és három kocsira való homokot szórtak köréje.
1946. március 12-én működésbe léptek a bitófák is. Az ablakokban ujjongó emberfürtök lógtak. Többen, mint máskor. Akik korán hajnalban jöttek, közvetlenül a bitók mellett állhattak. Páholyból nézhették az istentelen színjátékot. Ujjongtak, őrjöngtek és köpködtek, mint egykor a római arénákban, amikor vadállatok elé lökték Krisztus követőit. Akik ott voltak, öregkorukban kényelmes karosszékben ülve mesélhetik majd unokáiknak a nagy népi cirkusz felejthetetlen eseményeit. Büszkén mondhatják majd: én is ott voltam, amikor hozták Szálasi Ferencet. És hozták Hubayt, Budinszkyt. És hozták Csia Sándort és Gera Józsefet. És hozták Kassai Ferencet és báró Kemény Gábort. És hozták Kovarcz Emilt és gróf Pálffy Fidélt. És hozták Szöllősi Jenőt és Vajna Gábort. És hozták Beregffy Károlyt és Omelka Ferencet.
És hozták a többieket, rendre egymásután hónapokon, éveken keresztül. S mind az ötezerháromszázat hozták, akiket a magyar nép nevében lődöztünk kivégző oszlopokon és aggattuk őket a Markó utcai fogház piszkos és komor udvarán.
Akkor, 1946 tavaszának vérző idején.
A halottak sírján akkor zöldell ki a fű, ha elfelejtik őket…
(Forrás: Kuruc.info)



Szálasi Ferenc végrendelete


„Az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Úristen Nevében Amen! Alulírott Szálasi Ferenc,
Magyarország Nemzetvezetője, m. kir. miniszterelnök, rendfokozat nélküli gyalogos honvéd,
Magyar Nemzetem és Hazám hungarista jövendőjébe és hivatásába vetett tántoríthatatlan
hitem tudatában, töretlen lélekkel szellemi képességeim teljes birtokában, halálom esetére a
következő végakarati intézkedést teszem:
Harminc esztendőn át tartó közéleti pályám alatt nem törődtem az anyagi javakkal, ezért
semmi néven nevezendő anyagi vagyont nem szereztem.
Egész vagyonomat írásaim, tanulmányaim, cikkeim, emlékirataim, könyveim képezik.
Közzétételük, kiadásuk, sokszorosításuk vagy bármilyen módon történő értékesítésük jogát
imádott Édesasszonyomra, hűséges feleségemre, született Lutz Gizellára hagyom, akit ezennel
általános örökösömmé nevezek meg és akit egyéb ingóságaimra nézve is örökösömül
rendelek.
Édesasszonyom! Imádott Feleségem!
Köszönöm a hitedet. Köszönöm a serkentésedet. Köszönöm a hűségedet. Köszönöm minden
szívdobbanásodat. Imádottam! Te tudod mindenkinél jobban, mi voltam. Te tudod a
legjobban, hogy lépéseimet sohase vezették becsvágy, hatalomvágy, aljas szándék, hanem
mindenkor és minden körülmények között halálosan szeretett Nemzetem önzetlen szolgálata.
Harcban és küzdelemben becsületesen megállottam helyemet, nevemre folt nem esett, nevemet
nem tudhatta bemocskolni még a fékétvesztett vak és süket gyűlölet sem, amely hónapokon át
mocskolt, szidalmazott. És hogy mindezt az emberfeletti megpróbáltatást töretlen lélekkel
elbírtam, az emberek között elsősorban és egyedül Neked köszönhetem imádott, együtt
meghurcolt Édesasszonyom, a Te serkentésednek, annak, hogy velem együtt jártad a
Kálváriát.
Az Úristen nagy és súlyos keresztet rakott a vállaimra. Büszkén és abban a tudatban viseltem,
hogy az Úristen igen erősnek ítélt, midőn ilyen súlyos kereszt viselésére kiválasztott.
Megalkuvás nélkül hordtam. Ő előtte nyugodt lelkiismerettel fogok beszámolni
kereszthordozásomról. Tudom és hiszem, hogy keresztutam végén, céljában, Magyarország és
Nemzetem dicsősége, nagysága és boldogsága áll és hogy az új életét a Hungarizmussal és
nevemmel fogják megszentelni.
Édesasszonyom! A fiú az Anyától nem tud elbúcsúzni. Téged kérlek, hogy add át utolsó
ölelésemet és csókomat Neki, Édesanyámnak. Mondd meg neki, hogy családunk neve
makulátlanul maradt, tiszta.
És add át utolsó ölelésemet és csókomat Katalin anyámnak, a Te édesanyádnak, és újra
köszönöm neki, hogy az enyém lehettél. És add át utolsó ölelésemet és csókomat Vilmusnak,
Rudinak, Karcsinak. Támogassák Édesanyámat. És add át utolsó ölelésemet és csókomat
Kacinak, Gyulusnak és Bellusnak, Lacikának és Egonkának.
Édesasszonyom! Lelkem mindig Veled marad! Szeretlek, imádott Kislánykám és Édesasszonyom és csak Téged szerettelek egyedül és hűségesen.
Édesasszonyom! A viszontlátásra Isten előtt Jézus Krisztusban!

Budapest, Markó, II. 14., 1946. március 1. Szálasi Ferenc s. k.

Mi alulírott felkért végrendeleti tanúk bizonyítjuk, hogy az általunk személyesen ismert
Szálasi Ferenc végrendelkező budapesti lakos együttes jelenlétünkben kijelentette, hogy ez az
okirat az ő végrendeletét tartalmazza és azt előttünk sajátkezűen aláírta.

Kelt Budapesten, 1946. évi március hó 1. napján”



P. Sütő Kornél
A tizenegy vezér
Tizenegyen voltak láncra verve
És álltak a vérbírák előtt,
Halált mondtak mind a tizenegyre,
Negyvenhatban, egy téli délelőtt.
A jelenkort és a nemzetet ma
Tanúságtételre hívom elő,
Ártatlanul halt meg mind a tizenegy!
Tíz vezér, s a Nemzetvezető.
Mert ellenük a gyalázat szava
Csúfos hazug vádakat rakott,
Nemzetvesztők és hazaárulók!
E két név mely őnekik jutott.
Mondták ezt, kik egy évtizede már
Hogy pusztítják ősi nemzetünk,
S hajlongó derékkal
kiszolgálják, Istentelen átkos ellenünk.
S a tizenegy vezér néma csendben
Vonult fel a bitófák alá,
S köröttük habzó, őrjöngő tömeg
Lassú halált kiáltott reá.
Mint ahogyan Judeában tették
Úgy kétezer esztendeje már,
Krisztust feszítve a keresztre fel,
Latrok közé ott a Golgotán.
Mert jóságával szerette volna
A világot megmenteni Ő -
Egy nemzetet váltottak meg mostan,
Tíz vezér s a Nemzetvezető!
A szemük még egyszer összevillant,
S egy fohászt küldtek az ég felé,
Az utolsót bús hazájukért,
S büszkén léptek a hóhér elé.
Egy nemzet és az ég a tanú rá
Magyarok voltak, igaz honfiak!
Remegve rejtették el testüket,
S gaz veri fel most a sírjukat.
De szellemük tovább él ma is,
Oly szilárd az, mint a hegyorom.
Nem felejtünk és az akasztókból
Akasztottak lesznek egykoron!
S a tizenegy vezérnek majd a nép
Hálája méltó, nagy szobrot emel,
Ám addig is lelkesen e versem
Zengő lanton hős dalt énekel!
(gulyaslazar.freeblog.hu nyomán - Kitartás.hu)