2013. január 6., vasárnap

116 évvel ezelőtt született a legnagyobb Magyar, Szálasi Ferenc


Ki volt Szálasi Ferenc?
(Részlet a Szálasi Ferenc: A Cél című kötetből)

A tudatos történelemhamisítás és hisztérikus gyűlölethadjárat következtében Szálasi Ferenc a magyar történelem leggyűlöltebb, legmegvetettebb alakja a hazai köztudatnak. A beteges gyűlölet tárgya egy olyan történelmi személyiség, akiért a 30-as-40-es években százezrek fanatikusan lelkesedtek. A rajongó szeretet, amellyel a nép körülvette minden tettét, minden megnyilvánulását, a Nagyságos Fejedelem szeretetéhez volt hasonló. Az angol történész Macartney szavával élve szinte "megváltóként tisztelték". Nemcsak a magyar párt- és mozgalomtörténet legnagyobb pártját és mozgalmát hozta létre (természetesen figyelmen kívül hagyva a kommunista érdekpárttagságot) olyan korban, amikor a pártjához vagy mozgalmához való tartozás előny helyett legjobb esetben hátrányos megkülönböztetést, gyakran internálást és üldözést jelentett - a 30-as, 40-es évek politikai bebörtönzötteinek nagy többsége híveiből állt -, hanem többek közt megvalósította a ma is oly sokat emlegetett jobboldali egységet és nemzeti összefogást, amit minden hazugság, ferdítés ellenére az 1944. október 15-i események is bizonyítanak. 


Ezt, a ma már kevesek által ismert Szálasi Ferencet kívánjuk bemutatni, minden gyűlölet, megvetés, lenézés, lekicsinylés, szalonképtelenség ellenére saját írásain keresztül, a most induló könyvsorozatban, a talmudi gyűlöletben fogant fantomszülemény "nyilas Szálasi" helyet. Azt a valóságos Szálasi Ferencet, akinek egyetlen "bűne" volt: halálosan szeretett nemzetét és az igazságot tudta csak mindig szolgálni, és ezért tiszta lelkiismerettel, töretlenül lépett a bitó elé.

Az elmúlt évtizedekben - és változatlanul napjainkban is - az iskolai oktatásban, a médiában (a tömegkommunikációban), a hivatalos politizálásban (mind a kommunista egypártrendszer, mind manapság a többpártrendszer körülményei között) Szálasit mint egyrészt gonosztevőt, másrészt mint ostoba politikust állították és állítják be. Bizonyos (döntő befolyással bíró) körökben Szálasi a XX. sz. leggyűlöltebb magyar politikusa, kétségtelenül gyűlöltebb, mint az egyébként valóban a tisztelet legcsekélyebb jelére sem méltó Rákosi Mátyás. A közelmúltban még a MIÉP - egyébként elismerésre méltó kiállásairól, igehirdetéseiről ismert - országgyűlési képviselője is kötelességének érezte, hogy a tv nyilvánossága előtt Szálasi Ferencet - szembeállítva a "perújrafelvételre méltó", ugyancsak mártírhalált halt Bárdossy Lászlóval - "gazemberként" említse.



Családi háttér és pályakezdés 

Szálasi (1935-ös önkéntes névváltoztatása előtt: Szálasy) Ferenc Kassán, 1897. január 6-án született. Apai nagyapja részt vett a magyar szabadságharcban, Világosnál esett orosz hadifogságba, innen került a szabadságharcot követő büntető intézkedések során Ausztriába, ahol is katonai szolgálatot kellett teljesítenie. E közben ismerkedett meg egy bécsi nővel, akit azután feleségül vett. E házasságból született Szálasi édesapja, aki a nagyapa viszonylag korai halála után a katonai árvaiskolába került. Egy rendelkezés nyomán, amelynek értelmében mindenki, akinek apja 1849 után került Ausztriába, Magyarországra kényszerül települni, Szálasi édesapja katonai iskolai tanulmányait Pozsonyban folytatta. E tanulmányok befejezését követően Szálasi apja katonai tisztviselőként dolgozott. 


Sulyok Dezső, a Horthy-korszak ismert magyar ellenzéki, de németellenes beállítottságú, az akkori baloldalhoz közelálló politikusa (aki 1945-től a kisgazdák egyik legtehetségesebb vezéralakja volt s akit a kommunisták a kisgazdapárt legelső "leszalámizása" során távolíttattak el a kisgazdapártból) Szálasi lejáratása céljából - Bethlen István ösztönzésére és a tőle kapott hamisított származási iratok alapján - a 30-as évek végén azzal a történettel állt elő, hogy Szálasi Ferenc valójában nem is magyar, hanem örmény származású ember, akit (vagy akinek felmenőjét) eredetileg Szalosjánnak hívták. A lejárató akció csütörtököt mondott: a budapesti törvényszék Lengyel-tanácsa megállapította, hogy Szálasi Ferenc apai nagyapai ágon "tiszta" magyar származású ember, akit csupán távoli oldalági rokonság fűz az örménységhez, és a Szalosján név a Szálasi-név örményre fordításából származik. (Egyébként az örmény származás egyáltalán nem szégyellni való. Tudomásunk szerint az aradi vértanúk közül kettőben is csörgedezett örmény vér, úm. Kiss Ernő h. altábornagyban és Lázár Vilmos honvédezredesben.) 


Amíg Szálasi apai nagyanyja német nő volt, addig édesanyjában szlovák vagy ruszin vér is folyt. Összességében tehát Szálasi korántsem volt "tisztán" magyar származású ember, amint hogy egyébként a magyar emberek tetemes hányada sem az. Valószínű, hogy - erkölcsi emelkedettségén, keresztény hitén túlmenően - ez a körülmény is befolyásolta Szálasinak azt a türelmes és a Kárpát-medence vérségi sajátosságaival szemben körültekintő, realisztikus nemzetiségi politikáját, amely az ő hungarizmusára oly jellemző s ami Szálasi politikáját a hasznos és keresztény idegenek szentistváni befogadásának politikájához vagy pl. Széchenyi István nemzetiségi politikájához (pl. a legnagyobb magyarnak az ún. akadémiai nagy beszédében kifejtett elveihez, ill. a türelmetlen magyarosítás elleni számos fellépésében mutatkozó eszmeiségéhez) vagy az ugyancsak "nem tisztán" magyar származású Prohászka Ottokár hasonló felfogásához kapcsolja. 

Szálasi - ma úgy mondanánk - sokgyermekes családban nőtt fel. Az első gyermek lány volt, a többi fiú. Ferenc volt a legidősebb közülük. Szálasiék bensőséges családi életet éltek. A gyermekek - az egyébként görög katolikus, de mélyen vallásos - édesanyától erőteljesen vallásos nevelést kaptak, mint Szálasi mondotta: "Az istenhit erejét és meggyőződését az anyatejjel szívtam magamba. Anyám keresztül-kasul itatott engem a hittel." Szülei a család rossz anyagi életviszonyaira tekintettel Szálasi Ferencet katonai pályára szánták. Így került a hungarizmus majdani megalapítója a kőszegi katonai reáliskolába, amelynek elvégzése után katonai pályára lépett. Részt vett az I. világháborúban. 1915-ben hadnagyként került ki a frontra, ahol 36 hónapot szolgált. Csapattisztként egy rohamozó alakulatot is vezetett. 


A háború után Magyarországra költözött és az ún. őszirózsás forradalom idején külügyi futárszolgálatot teljesített. A következő évtizedben sokoldalúan képezi magát és ennek során - még mielőtt felvennék a Hadiakadémiára, amelyet egyébként 1923-1925-ben végez el - számításokkal igazolja a munkásság termelő tevékenysége és a hadisikerek közötti egyenes összefüggést. Innen csak egy lépés nézetrendszerének egyik legfőbb eleméhez: sikeres nemzetpolitika nem lehetséges a munkásság gazdasági és társadalmi súlyának megértése, kívánatos szerepének elismerése nélkül. 1925-ben a vezérkarhoz kerül, 1926-1929-ben a Vezérkari Főnökségnek Tábornoki és Vezérkari Továbbképzés, ill. Vezérkari Személyi Ügyek osztályán szolgál. A 20-as évek végén, a 30-as évek elején Szálasi hazai és külföldi tanulmányutakon vesz részt. Ebben az időben különböző politikai, katonapolitikai dolgozatokat ír, nézeteivel, írásaival a vezérkar egyik középponti alakjává, a tiszti viták afféle politikai fenegyerekévé növi ki magát. Írásait Gömbös Gyula is ismeri, aki olykor elragadtatással nyilatkozik ezekről az írásokról (sőt, amikor már miniszterelnök volt, Szálasiról mint egyik lehetséges utódáról tesz említést), máskor viszont megfeddi katonaforradalmári megnyilvánulásai miatt. Szálasit 1933-ban vezérkari őrnaggyá léptették elő. ő viszont 1935. március 1-jén nyugállományba vonult és megalapította a Nemzet Akaratának Pártját (a NAP-ot). Ez Szálasi és a hungarizmus első pártalapítása Magyarországon. 






A hungarizmus és a zsidóság sorsa 1944-ben és 1945 elején


Tény, hogy a hungarizmus - noha a faji gondolatot a magáénak vallotta - aszemitizmusát, a zsidómentes Magyarország eszméjét elsősorban nem népi-faji, hanem - összhangban általános világnézetével - nemzeti szempontokra és erkölcsi-szellemi okokra támaszkodva, a zsidóság anyagelvűségére, gazdasági-hatalmi helyzetére hivatkozva hirdette s e tekintetben különbözött a hitleri népi mozgalomtól, amely - éppen a népi-faji tényezőnek az elméletben játszott döntő szerepe folytán - az ún. biológiai hivatkozásoktól sem idegenkedett (bár maga Hitler a zsidó fajiságot a zsidó lelkiségben látta elsősorban).


Az is tény, hogy a magyarországi németbarát fordulatot követően a hazai vidéki zsidóság külföldre deportálását a Gestapo irányításával ugyan, de a Magyar Királyi Csendőrség végezte s abban a hungaristáknak nem volt szerepük. Szálasi ebben a deportálásban a magyar honvédelem rendelkezésére álló munkaerőnek (naponta kb. négy millió munkaórának) az országból való kivonását is meglátta, nehezményezve egyúttal a deportálások feltételnélküliségét is. Ezért olyan tervet dolgozott ki, amelynek értelmében a deportálás csak a munkaképes korú zsidó népesség egy részére - mégpedig mint ún. kölcsönzsidókra - vonatkozhatott. A vidéki zsidóság deportálása során a magyar hungaristák Hubay Kálmán vezette csoportja - Lits Ernő eskü alatt tett vallomása értelmében - a budapesti zsidóságnak a Birodalomba való deportálása ellen szót emelt a németeknél. Téves tehát az a vélemény is, mintha kizárólag Horthy Miklós vagy Koszorús Ferenc páncélos parancsnok "érdeme" lett volna a budapesti zsidóság külföldi munkatáborokba deportálásának megakadályozása. Tény az is, hogy a hungarista hatalomátvétel egyet jelentett a szovjetellenes harc további következetes folytatásával, a nem harcoló erők fokozott munkaszolgálatával, kivált azután, hogy a szovjetek megindították offenzívájukat Budapest ellen. A németek igényt tartottak arra, hogy a budapesti zsidóság a maga munkaerejével a Német Birodalomban létrehozott munkatáborokban járuljon hozzá a további harcokhoz. Ennek következtében megkezdődött a budapesti zsidóságnak a Birodalomba irányuló deportálása. Ezt azonban Szálasi néhány héten belül leállíttatta, részint emberiességi, részint magyar nemzeti megfontolásokból. 

Kétségtelen, hogy a hungarista hatalomátvétel után pl. Budapesten atrocitások is történtek a zsidó lakossággal szemben. Ezt azonban egyrészt nem meggyőződéses hungaristák követték el, hanem olyan csőcselékelemek, akik újonnan csatlakoztak a nyilasokhoz, mert úgy gondolták: a fegyveres hatalomhoz való csatlakozásuk örve alatt fosztogathatnak, erőszakoskodhatnak. (A csőcselék - mint Koós Kálmán kifejti - sohasem csatlakozik hátrányos helyzetű ellenzéki párthoz, márpedig a hungaristák a hatalomátvétel előtt ellenzékben voltak.) Másrészt olyan nyilas érzelmű fiatalok (akkori szóhasználattal: fegyveres suhancok) is részt vettek egyes atrocitásokban, akiket a közeledő harcok fanatizmussal töltöttek el s úgy gondolták: bosszút állhatnak az ellenséggel rokonszenvező, sőt, "cimboráló" zsidóságon. Az atrocitásokat a hungarista kormányzat természetesen nem tűrhette és nem is tűrte: adott esetben drákói ellenlépésekkel igyekezett az ilyesmiknek útját állni.